Shimano RD-M662 Service Instructions

Taper
Service Instructions

Ce manuel convient également à

[Felszerelés]
3. Nyomjuk meg a B kart legalább
8-szor, hogy a váltót a felső
helyzetbe hozzuk.
4. Ellenőrizzük, hogy a jelzőtű balra
mutat, és igazítsuk be a kijelző
alján található jelzést és a kijelzőn
lévő konzolt a váltókar egységen
található U jelzések segítségével.
Majd szereljük be a kijelzőt a
váltókar egységbe az ábrán látható
módon kezdve a konzollal, majd a
jelzőtűvel folytatva, a leszereléssel
ellentétes sorrendben.
5. Húzza meg a kijelzőegység rögzítő csavarjait.
6. Ellenőrizzük a kijelző helyes működését. Ha a kijelző működése
nem megfelelő, szedjük szét, és a következő összeszerelésnél
ügyeljünk a 3-as és 4-es lépések
pontos elvégzésére.
Általános biztonsági ismeretek
FIGYELEM
Megjegyzés
Ha a fokozatváltás érzete nem elggé sima, tisztítsuk meg a hátsó váltót és kenjük meg az összes mozgó alkatrészt.
Ha a hátsó váltó csapjainak játékai miatt már nem lehet pontos váltásbeállítást végezni, ki kell cserélni a váltót.
Érdemes rendszeresen megtisztítani a váltót és annak minden mozgó alkatrészét (mind a mechanikát, mind a görgőket).
Ha a megfelelő váltásbeállítás már nem lehetséges, vizsgáljuk meg a hátsó alkatrészek párhuzamosságát. Ellenőrizzük, hogy a
bowdenek kenése megfelelő-e, illetve a bowdenház nem túl rövid vagy hosszú.
Ha rendellenes zajokat hallunk a váltógörgő játéka miatt, a görgőket érdemes kicserélni.
Ha a szabadonfutó akadozva, nehezen forog, a csapágy kenésre szorul.
A kerékagy csapágyaiba ne juttassunk olajat, mivel ez a zsír felhígulását, kimosódását idézheti elő.
Rendszeresen tisztítsuk a lánckerekeket semleges tisztítószerrel. A rendszeres, a használati útmutatóban megadott módszerrel
történő lánckarbantartás és kenés meghosszabbítja a lánc és a lánckerekek élettartamát.
Ha a lánc a lánckerekeken gyakran megugrik, cseréljük le mind a láncot, mind az összes lánckereket.
A vázon belül vezetett bowdenek nagyobb belső ellenállást okoznak, mely gyakran rontja a SIS váltás teljesítményét. Az ilyen
típusú vázak használata ezért nem ajánlott.
Mindig ügyeljünk arra, hogy azonos csoportjelölésű fogaskerekeket használjuk egy fogaskoszorúban! Soha ne használjunk
különböző jelölésű fogaskerék-kombinációt!
Olyan bowdenvezetést használjunk, amely lehetővé teszi, hogy a kormány szélső állásaiban se feszüljön
a bowden. Ezen felül ellenőrizzük, hogy a váltókarok nem érintkeznek-e a vázzal a kormány elfordítása
esetén.
A váltóbowdenházakban speciális (SIS-SP41) szilikonzsírt alkalmazunk. A bowdenházakban semmilyen
más kenőanyagot nem szabad használni (még Dura Ace zsírt sem), mivel ez teljesítményromláshoz
vezethet.
Felszerelés előtt használjuk a megfelelő kenőanyagot a bowden és bowdenhüvely kenésére, mely
biztosítja a magas szintű teljesítményt.
A sima mozgás érdekében az előírt bowdenháztípust, illetve középcsapágyház-bowdenvezetőt használjuk.
A váltórendszerben a váltókarokat csak akkor működtessük, amikor a hajtómű forog.
Ha a hidraulikus tárcsafékben olyan típusú olaj található, amely a műanyag alkatrészekbe beivódik, ez a váltókar házát
megtámadhatja, azon elszíneződést okozhat, illetve felületén repedések jöhetnek létre. Mindenképpen kerüljük, hogy a fékolaj a
váltókar műanyag alkatrészeire kerüljön.
A SHIMANO hidraulikus tárcsafék-rendszerekben alkalmazott ásványi olaj nem lép reakcióba a műanyag alkatrészekkel, nem
okoz sem elszíneződést, sem repedést, tisztítása alkohollal történhet, ami megakadályozza, hogy a por az alkatrészekhez
tapadjon.
Ne szereljük szét a váltószerkezetet, illetve a kijelzőegységet, mivel ez a váltó meghibásodásához vezethet.
Az alkatrészek jótállása nem vonatkozik a szokásos használat során fellépő kopásra.
A felszereléssel, beállítással, karbantartással vagy üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseivel forduljon kerékpár-kereskedőjének
szakszervizéhez.
Minden kerékpározás előtt ellenőrizzük a kerekek biztos rögzítését. Ha a kerék bármilyen módon meglazul, az igen komoly,
akár halálos balesetet is okozhat.
A lánctisztításhoz használjunk semleges oldószert. Ne alkalmazzunk lúgos vagy savas alapú anyagokat, mint például
rozsdamarót, mivel ezek károsíthatják a láncot, ami meghibásodáshoz vezethet.
A megerősített láncösszekötő-csapot kizárólag keskeny láncokhoz használjuk.
Kínálatunkban kétféle megerősített láncösszekötő csap szerepel. Ügyeljünk arra, hogy az alábbi táblázat alapján a megfelelő
csaptípust válasszuk. Ha nem megerősített
láncösszekötő csappal szereljük össze a láncot,
vagy nem a lánctípushoz megfelelő csapot vagy
láncszerszámot alkalmazunk, a lánckötés nem lesz
megfelelően erős, ami láncszakadáshoz vagy a lánc
leeséséhez vezethet.
A lánc hosszát a lánckerekek és a lánckeréksor
fogkiosztása szerint kell méretre szabni. A felesleges
láncszempárokat arról az oldalról távolítsuk el, ahol
gyárilag nem helyeztek el megerősített láncösszekötő-, vagy végcsapot. A gyárilag elhelyezett
láncösszekötő-, vagy végcsap oldalát megbontva a lánc megsérül, melyet ezután csak egy
újabb láncösszekötő csappal lehet összeszerelni.
Ellenőrizzük, hogy a lánc feszessége megfelelő, illetve azon nincsenek hibás szemek. Ha
a láncfeszesség nem megfelelő, vagy valamelyik szegecselés megbomlott, a láncot ki kell
cserélni. Ha ezt nem tartjuk be, a lánc elszakadhat, és komoly sérülést okozhat.
Használjunk olyan típusú első lánctányért, mely a 9 fokozatú láncokkal kompatibilis, mint például a Shimano CN-7701,
CN-HG93 vagy a CN-HG73. Ha 8 vagy annál is kevesebb fokozatú meghajtáshoz tervezett lánctányért alkalmazunk, váltási
problémák adódhatnak, a láncszegecsek kieshetnek, ami a lánc elszakadásához vezet.
Az alkatrész felszerelése előtt szerezzük be, illetve tanulmányozzuk a használati útmutatót. A meglazult, kopott vagy sérült
alkatrészek bukást és sérülést idézhetnek elő. Nyomatékosan ajánljuk, hogy pótalkatrészként csakis eredeti Shimano terméket
használjunk.
Az alkatrész felszerelése előtt szerezzük be, illetve tanulmányozzuk a használati útmutatót. Ha a beállítást helytelenül
végezzük el, a lánc leeshet, ami bukáshoz és súlyos sérülésekhez vezethet.
Tanulmányozzuk a mellékelt használati útmutatókat, és ezeket tegyük el a később végzendő karbantartások elvégzéséhez.
Sorozat SLX
RAPIDFIRE (váltókar) SL-M660
Bowdenház SIS-SP41
Hátsó váltó RD-M662
Típus SGS / GS
Hátsó kerékagy FH-M665
Áttételek 9
Fogaskoszorú CS-HG80
Lánc CN-HG73
Középcsapágyház bowdenvezető SM-SP17
Szerelési útmutató SI-6PZRA-002
Hátsó meghajtás
A legjobb teljesítmény elérése érdekében az alábbi kombinációk használatát javasoljuk.
Műszaki adatok
A kijelzőegység cseréje és beszerelése
g
a
-
18
T
-
S
H
I
M
A
N
O
H
Y
P
E
R
G
L
I
D
E
C
a
g
-
1
5
T
a
g
-
1
3
T
Csoportjelölés
A le- és visszaszerelést kizárólag akkor végezzük, ha a kijelzőt ki
kell cserélni, vagy nem akarjuk használni. Az első váltó esetében
az eltávolítás és a felszerelés iránya a kijelzőtű helyzetével
ellentétesen történik.
[Eltávolítás]
1. Távolítsuk el a kijelzőegység két rögzítőcsavarját.
2. Emeljük föl a lencsét az ábrán látható módon, majd akasszuk ki
a horgos részt és vegyük le a kijelzőegységet.
<Ha nem szerelünk föl kijelzőt>
1. Szereljük le a kijelzőegység védőházát a rövidebb csap felől,
mint ahogy az ábrán látható.
2. Először a kijelzőegység védőház leszorító fülét dugja be
a nyílásba azon az oldalon, ahol nem szerepel a U jel,
majd szerelje föl a váltókar egységre, és rögzítsük a kijelző
rögzítőcsavarral.
Megerősített láncösszekötő csap
Lánc végcsap Összekötőcsap
A hátsó váltó felszerelésével és az SIS beállítással kapcsolatban
tanulmányozzuk a RD-M662 (Rear Derailleur, Hátsó váltó)
szerelési útmutatót.
A váltókar működése
A váltókar kioldókarja kétirányú oldással rendelkező mechanikát alkalmaz, mely lehetővé teszi, hogy a váltás mind a kar megnyomása, mind
húzása esetén végbemenjen.
A váltást követően mind az (A), mind a (B) kar visszatér eredeti helyzetébe. Ha bármelyik kart működtetjük, a hajtókar mindig legyen
forgásban.
Ez a szerelési útmutató a RAPIDFIRE SL-M660 és a RD-M662 top normal húzásirányú hátsó váltó együttes használatát feltételezi.
Ha ellentétes irányú rugós típusú váltóval használjuk, a működés és a kijelző jelzései is ellentétesek lesznek.
Kisebb fogaskerékről nagyobbra történő váltás (A váltókar)
Ha csak egyetlen fokozatot szeretnénk váltani, nyomjuk az (A) kart
az (1)-es helyzetbe. Ha két fokozatot szeretnénk váltani, nyomjuk
az (A) kart a (2)-es helyzetbe.
Nagyobb fogaskerékről kisebbre történő váltás (B váltókar)
Nyomjuk meg egyszer a (B) kart, ha nagyobb lánckerékről kisebbre
szeretnénk váltani.
(A) kar eredeti állása
(B) váltókar
Kétirányú oldás
Forgató mozdulattal helyezzük vissza a takarólapot, mint ahogy
az ábrán látható.
Ennél jobban ne hajtsuk be, mivel ez
kárt tehet a csavar menetében.
Bowdennyílás
takarólapja
A bowden beszerelése és rögzítése
Nyomjuk meg a (B) kart legalább
8-szor, és ellenőrizzük, hogy a
kijelző a legmagasabb fokozatot
jelzi-e. Távolítsuk el a bowdennyílás
takarólapját, majd fűzzük be a
bowdent.
(B) váltókar
Bowdennyílás takarólapja
Bowden
A bowdenház méretre vágása
A bowdenházat minden esetben a kívül látható felirat ellenkező
oldalán vágjuk. Vágás után a felületet le kell köszörülni vagy
reszelni, hogy tökéletesen sima, a nyílás
pedig körkörös legyen.
A levágott végződésre
ugyanazt a
bowdenházsapkát kell
tenni.
Bowdenházsapka
A tömített,
gumiharanggal és
rögzítővel szerelt
bowdenházakat a váz
bowdenszemeinél kell
felszerelni.
Gumiharang
Gumiharang
Figyeljünk, hogy ne hajlítsuk meg
Tömített bowdenházvég, rögzítővel
* Ha a kerékpár hátsó felfüggesztésének működése a hátsó
váltót folyamatosan mozgatja, ajánlott a mellékelt tömített
bowdenházvég kicserélése egy
külön rendelhető alumínium
típusra.
Az alumínium sapkával
ellátott bowdenvégnek a
váltóbecsatlakozásnál kell lenni.
Kijelzőegység
Rövidebb csap
Kijelzőegység
védőburkolata
Váltókar egység
Kijelzőegység
védőburkolata
Meghúzási nyomaték:
0,2 Nm
Meghúzási nyomaték:
0,2 Nm
Kijelzőegység rögzítő csavarjai
Kijelzőegység
Kapcsos rész
Lencse
Tüske
Lánchossz a hátsó felfüggesztést
alkalmazó kerékpárokon
Az A szakasz hossza a felfüggesztés mozgása során változik.
Következésképpen, a túl rövidre szabott lánc túl nagy terhelést
róhat a meghajtásrendszerre. A megfelelő lánchosszt úgy kapjuk,
ha két szemet ráhagyunk arra az esetre, amikor az “A” szakasz a
leghosszabb, és a lánc a legnagyobb első és hátsó lánckeréken
van. A kerékpár hátsó felfüggesztésének geometriája esetleg olyan
nagy hosszkülönbséget idézhet elő, hogy a kis első és hátsó
lánckerék használata esetén a váltókanál már nem tudja
megfelelően megfeszíteni a láncot.
Lánc
A
legnagyobb
lánctányér
Ha nem használjuk a kijelzőegységet, akkor a váltókar
felszerelhető mind a fékkarbilincs belső, mind külső oldalára.
A beállítás során levehetjük a kijelzőegységet, de ügyeljünk arra,
hogy az új helyzetben mindkét rögzítőcsavarral együtt szereljük
vissza.
A váltókar felszerelése olyan helyzetben, ahol nem akadályozza a
fékkar működését, illetve fékkar nincs útjába a váltó karjainak.
Semmiképpen ne szereljük fel úgy, hogy a váltókar a fékezést
akadályozza.
Ha az alkatrészeket szénszálas vázfelületekre/kormányrúdra
szereljük, a szénszálas váz/alkatrész gyártójának útmutatásai
szerint kell megválasztani a meghúzási nyomatékot, hogy
elkerüljük a túlhúzást (ami a karbonszálas anyag sérülését
okozhatja) és/vagy a nem megfelelő meghúzást, mert akkor az
alkatrészek nem rendelkeznek elegendő rögzítéssel.
A váltókar felszerelése
Maximum 36 mm külső átmérőjű
kormánymarkolatot használhatunk.
Meghúzási nyomaték:
5 Nm
Meghúzási nyomaték:
2,5 Nm
3 mm-es imbuszkulcs
Belül Kívül
3 mm-es imbuszkulcs
4 mm-es imbuszkulcs
A gumitömítést az utolsó
darabként szerelje föl, a
kazettatest cseréje után, és
ellenőrizze hogy nem szorul be
a gumiharang alá.
A kazettatest cseréje
Az agytengely eltávolítása után
lazítsuk le a kazettatestet
rögzítő csavart (a
kazettatest belsejében),
majd cseréljük ki a
kazettatestet!
Megjegyzés: Ne próbáljuk
szétszedni a
szabadonfutót,
mert ez
meghibásodáshoz
vezethet!
Meghúzási nyomaték:
35-50 Nm
Gumitömítést
32T
ba
ba
28T
ba
24T
ba
21T
ap ba
18T
ap
a
Q
ba
ar
16T
ap
a
Q
ar
ba
14T
12T
a
Q
ar
ba
11T
a
Q
a
r
ba
C
S
-
6
J
P
A
A
N
M
9
0
H
P
Y
E
E
R
G
L
I
D
11
T
34T
ap
as
30T
ap
as
26T
9S
ap
as
23T
20T
as
as
17T
as
au
15T
as
au
13T
as
au
11T
C
S
-
6
J
P
A
A
N
M
9
0
H
P
Y
E
E
R
G
L
I
D
11
T
A lánckeréksor felszerelése
CS-HG80 (ar)
CS-HG80 (au)
Lánckeréksor-távtartó
A zárógyűrű távtartója
A zárógyűrű távtartója
Zárógyűrű
Zárógyűrű
Minden egyes lánckerék egyik oldalán megtaláljuk a csoportjelölést, mely minden esetben
kifelé néz. A belső bordás rögzítés egyetlen szélesebb bordáját a szabadonfutó
kazettatest egyetlen széles hornyára (A) kell illeszteni.
A kazettatest hornyai
közül az egyik szélesebb.
A
a
c
-
1
4
T
Széles borda
A lánckeréksor zárógyűrűjének
megszorításához használjuk a
(TL-LR15-ös) célszerszámot.
A fogaskerekek cseréjénél a
(TL-LR15) és TL-SR21 jezésű
célszerszámokat használjuk a
zárógyűrű levételére.
Meghúzási nyomaték:
30-50 Nm
Zárógyűrű
Szerszám
(TL-SR21)
Szétszerelés
TL-LR15
Szétszerelés
Összeszerelés
Alumínium sapka
Váltó becsatlakozás
A
A'
Ha mind elöl, mind hátul a
legnagyobb fogaskerékre
tesszük a láncot, akkor is
legyen két felesleges
láncszempár, mikor
összeérintjük a láncot.
Legnagyobb
fogaskerék
Lánc
Megerősített
láncösszekötő csap
Láncbontó szerszám
9 fokozatú szuperkeskeny
lánc, például a
CN-7701 / CN-HG93
Ezüst
TL-CN32 / TL-CN27
8/7/6 fokozatú keskeny
lánc, például a
CN-HG50 / CN-HG40
Fekete
TL-CN32 / TL-CN27
6,5 mm
7,1 mm
Hátsó váltó
Típusszám RD-M662
Típus SGS GS
Fokozatok 9
Maximális kapacitás 45 fog 35 fog
Legnagyobb fogaskerék 34 fog 34 fog
Legkisebb fogaskerék 11 fog 11 fog
Első lánctányérok fogszám különbsége 22 fog 22 fog
Kazettás fogaskerék fogkombinációja
Típusszám Lánckeréksor-csoportnév Áttételek Fogkombinációk
CS-HG80
ar 9 11, 12, 14, 16, 18, 21, 24, 28, 32 fog
au 9 11, 13, 15, 17, 20, 23, 26, 30, 34 fog
Hátsó kerékagy
Típusszám FH-M665
Áttételek 9
Küllőfuratok száma 36 / 32
10 mm-es
imbuszkulcs
(TL-WR37)
Kazettatest Kazettatestet rögzítő csavar
SI-6PZRA-003-02
1mm
NOTE:
Ne nyomjuk neki a fékkart a kijelző fedelének, mert az
problémát okozhat a kijelzőtüske működésében.
* A szerelési útmutatók más nyelveken is elérhetők a következő címen: http://techdocs.shimano.com
Megjegyzés: a műszaki adatok megváltoztatásának jogát fenntartjuk. (Hungarian)
  • Page 1 1

Shimano RD-M662 Service Instructions

Taper
Service Instructions
Ce manuel convient également à